Mesélj, Anyukám!

Az Éva magazin hétfőnként jelentkező videós podcastműsora, amelyben anyák mesélnek, (nem csak) anyáknak, (nem csak) anyákat érintő témákról. Célunk, hogy informatív, edukatív és nem utolsósorban szórakoztató történeteken keresztül mutassuk meg, nem vagy egyedül! 

Kids & Family
Parenting
176
41 - 1, 2, 3 vagy még több gyerekkel könnyebb? ...
Amikor még csak egy gyerekünk van, azt hisszük, hogy sosem voltunk, de talán már nem is leszünk ilyen fáradtak az életben. Majd megérkezik a második, esetleg a harmadik gyerek is, és hirtelen nem is tudjuk, hogy ugyan miben fáradtunk el 1-2 gyerekkel azelőtt? Az első gondolata általában mindenkinek az, hogy áhh, egy gyerekkel minden könnyebb. Hiszen egy helyre mész vele reggel, egy gyereket etetsz, egy gyereket öltöztetsz és és eggyel játszol. Egy gyerek igényeit kell csak figyelned. De ha jobban belegondolunk, hosszú távon azért több szempontból is meglehet az előnye egy vagy több testvérnek is. Egy állandó játszópajtás, aki néha levált, vagy akár egy kis segítség, aki legalább pár percig figyel a tesóra, amíg mondjuk mi egyedül elmegyünk a mellékhelyiségbe. Mai vendégünk a 4 gyermekes Tóth-Tenkő Bernadett, aki 3 kislánynak és egy kisfiúnak az édesanyja. Vele fejtegetjük a több gyerekes létünk kérdéseit, elevenítjük fel, hogy milyen is volt egy gyerekkel, és beszélünk arról, hogy szerintünk melyik a könnyebb, egy vagy több gyerekkel az élet.
72 min
177
40 - Anya huncutságai
Amikor megszületik a gyermekünk és édesanyává válunk, hirtelen nagyon sok minden megváltozik az életünkben és egy sor olyan képességgel kell felruháznunk magunkat, amire korábban nem is gondoltunk volna. A végeláthatatlannak tűnő éjszakák után az energiáink feltöltése egy bögre kávéval, a türelmünk, amivel rengetegszer képesek vagyunk elmagyarázni ugyanazt a dolgot a csemeténknek és a kreativitás, amivel egy-egy kitörni készülő hisztit előzünk meg. Vagy éppen azok az apró hazugságok, amiket mi magunk között szólva csak anyai huncutságoknak hívunk! Ebből sajnos nem ehetsz, mert csípős! Nem, persze nincs benne zöldség! A Mikulás és a Húsvéti nyuszi is látja, ha nem fogadsz szót! Sajnos elromlott a TV, ma nem tudsz mesét nézni! Csupán pár azok közül a mondatok közül, amiket mi magunk is mondunk a gyermekeinknek. Nem akarunk mi rosszat, de néha valljuk be, becsúszik egy-egy ilyen vagy ehhez hasonló anyai huncutság! A mai adásban ezekről az apró, ártalmatlan hazugságainkról fogunk mesélni nektek, amiket a gyermekeinknek mondunk, ha meg akarunk úszni egy rizikós helyzetet szülőként.
49 min
178
39 - "Nem akartam anya lenni. De ennél jobb dol...
Nem minden kislány szeret babázni és nem minden kislány álma, hogy ha nagy lesz, anyuka lesz. Sőt, felnőttként sem álmodozik gyermekvállalásról, az anyaságról minden nő. Így volt ezzel Bánhidi Dóra, a Jógakaland alapítója is. Aztán az élet átírta a forgatókönyvet. Megérkezett az életébe kisfia, Ármin, aki alapjaiban változtatott meg Dóri körül és Dóriban is mindent. Az anyaság hatására egy új nő született, aki már tudja, már látja, hogy az anyaság nem elvesz sem belőlünk, sem az életünkből, hanem pont hogy hozzátesz. Erre Dóri és a Jógakaland története az egyik legjobb példa! De mit szólt hozzá, amikor kiderült, hogy kisbabát vár? Milyen volt az első találkozás? Milyen a kapcsolata a kisfiával és miben változott a véleménye az anyaságról most, hogy már ő maga is édesanya? Ezekről faggattuk Dórit.
43 min
179
38 - A perinatális gyászról: Anyák, akik az elt...
Bármely szerettünk elvesztése felfoghatatlan és elviselhetetlen fájdalom, de talán mondhatjuk azt, hogy mind közül az egyik legnehezebb, amikor a saját gyermekünket veszítjük el. Pedig sajnos nagyon sok, túlságosan is sok szülőnek, édesanyának kell megtapasztalnia ezt a hihetetlen fájdalmat. A statisztikák szerint minden negyedik terhesség végződik spontán vetéléssel, azaz minden orvos által megállapított várandósság 25 százalékából nem születik gyermek. Vagy nem élve születik meg. Október 15. a perinatális gyász világnapja, vagy ahogy itthon jobban ismerik: a babagyász világnapja, amely apropóján Jeszenszky Éva és Markó-Nagy Julianna jöttek hozzánk ma mesélni. Mert sajnos van miről mesélniük. Évi a várandóssága 36. hetében, Julcsi pedig az 5. hónapban elveszített gyermekekét gyászolja.
42 min
180
37 - Hogy van még erre is időd?
Egy anya számára 1 nap 72 órából áll. Legalább. Bár valljuk be őszintén: mi magunk közben nem így érezzük. Mi ugyanis azt érezzük, hogy ha valamiből soha nincs elég, hát az az időnk. Anyák vagyunk, feleségek vagyunk, tanítónők vagyunk és szakácsok vagyunk, takarítónők és házvezetőnők, sokunk dolgozó nő is, barátok, lányok, testvérek és kollégák, de ha kell, ápolónők vagyunk, cirkuszi bohócok, LEGO nindzságók, Barbie babák, Bogyó vagy Babóca, de akár Sky is a Mancs őrjáratból. Ja, meg néha szimplán csak egy átlagos nők vagyunk, aki elnyúlna az ágyban, egyik kezében egy finom pohár borral, másik kezében pedig egy jó könyvvel és olvasnánk hajnalig. Ha nem is jut időnk minden nap mindenre, vagy bizonyos dolgokra olyan sűrűn, mint amennyiszer valójában szeretnénk, de valahogy azért mégis megoldjuk. Amit pedig mégse sikerül beszuszakolni a 72 órás napjainkba, azt most jól megkérdezzük Hegyi Tímea időgazdálkodási tanácsadótól, hogy hogyan lesz még arra is időnk.
58 min
181
36 - Anya és másik Anya, avagy egy kétanyukás s...
Papa-Mama-Gyerekek... 1 lakás, 2 gyerek, 4 kerék... Számtalan, ezekhez hasonló, bevésődött közhelyet hallva nőttünk fel, vagy nevelkedtünk, melyek lényege, hogy egy család egy apából, egy anyából és azok gyermekeiből állhat. Csak és kizárólag. 2020-ban azonban már tudjuk és bátran ki is jelenthetjük, hogy ’klasszikus’ családmodell nincs. Családok vannak. Egyszülős családok. Egy gyerekes családok. Nagycsaládok. Elvált családok. Mozaik családok. Szülő nélkül maradt családok. Gyerek nélküli családok. Speciális igényű gyermeket nevelő családok. Többnyelvű családok. Örökbefogadó családok. Szivárványcsaládok. CSALÁDOK. Ebben az adásunkban vendégünk két anya, Rebeka és Judit, akik egy párként, egy szülőpárként nevelik hamarosan 2 éves ikerlányaikat. Hogyan lettek egy család? Miként telnek a mindennapjaik? Milyen nehézségekkel kellett és kell nap mint nap megküzdeniük? Erről és még sok minden másról fognak nekünk mesélni.
57 min
182
35 - Ilyen az élet egy sajátos nevelési igényű ...
Fiú vagy lány? Mindegy, csak egészséges legyen... De mi jön azután, ha kiderül, hogy nem egészséges? Hogy kacifántos? Ahogy én magam általában mondani szoktam? Ezekről általában nem beszélünk. Az érintettnek nyilván fáj beszélni róla, a kívülálló pedig nem mer kérdezni. Ha meg merünk, akkor nem tudjuk, hogy hogyan kell, mit lehet, egyáltalán mit illik kérdezni. A mai adásban Dóri kicsit a vendégünk is lesz, akinek ugyanis második gyermeke, Zoárd Down-szindrómával született. Ő erről fog mesélni. És meghívtuk még közénk Berkeiné T. Petrát is, aki Olívia lányáról, a kislány állapotáról és arról fog mesélni, hogy milyen is egy speciális igényű gyermek anyukájának lenni.
63 min
183
34 - És a te gyereked milyen evő?
Ahány gyerek, annyi féle képpen esznek. Ismerünk, sőt, nekünk magunknak is vannak a fényevőtől kezdve a mindenevőn át olyan gyerekünk, aki csak üres tésztát hajlandó enni, vagy éppen csak pizzát, aki zöldséget nem akar enni vagy bármit, ami pépes. De hallottunk már olyanról is, aki a zöld színű ételeket kerüli, aki már pár hónaposként utálja húst, tehát aki csak egészen kicsit vagy akár extrém módon válogatós. Ebben az adásban mi is mesélünk arról, hogy mit esznek vagy éppen nem esznek a saját gyerekeink, de a hozzátáplálás hazai nagykövetét, a Manó Menüs Ambrus Évit is meghívtuk, akinek első könyve, az Anya, kérek még! után nemrég jelent meg a Válogatós gyerekek című könyve, amelyben Évi tippekel, praktikákkal és sok-sok recepttel próbál segíteni a kétségbeesett szülőknek, hogyan hozzák meg rosszul vagy akár sehogy sem evő gyerekeik kedvét az evéshez.
62 min
184
33 - Szex várandósság előtt, alatt és után
Mintha manapság divat lenne a házasság utáni, de különösen a szülés utáni szexről – egészen pontosan annak a nem létéről beszélni. Amit tény, hogy a gyermekvállalás után nehezebb megoldani, és valószínűleg nem is szexelünk már napi kétszer, mint kapcsolatunk hajnalán. A női-férfi szerepek mellé bejönnek az anyai-apai szerepek és az ezzel járó feladatok, ami bizony elég sok időnket és energiánkat veszi el, így nem biztos, hogy annyi időnk jut egymásra. Sőt, egy fárasztó, hisztivel, szoptatással, dacoló gyerekkel, kakis pelusokkal teli nap után nem is biztos, hogy egyáltalán kívánjuk az együttlétet. De az is lehet, hogy pont arra vágyunk! Hogy változik a szexuális életünk onnantól, hogy gyermekünk megfogan? Milyen nagy pocakkal szexelni? Kívánósabb-e a kismama? Milyen 6 hét gyermekágy után az első együttlét? És hogy lehet megoldani az együttléteket 2 vagy akár 3 gyerek mellett is? Erről beszélgetünk ma, vendégül pedig Horváth Melittát hívtuk, aki a Natural Baby Birth oldal megalapítója és két gyermeke apjával nagyon odafigyelnek a rendszeres házaséletre. Olyannyira, hogy ha lányaik nagyon belemerülnek a játékba, kihasználják és akár napközben is elvonulnak pár percre a fürdőszobába, hogy együtt legyenek.
52 min
185
32 - Mit ne mondjunk soha egy anyának?
„Tervezett volt?” „Most aludd ki magad!” „Ne vedd fel rögtön, mert elkényezteted!” „Jó baba?” Bántó mondatok, kéretlen tanácsok és nem illendő kérdések, amiket akár napi szinten is megkap egy édesanya. Ha akarja, ha nem. Egy közeli családtagtól épp úgy, mint az utca emberétől. Pedig azt hihetnénk, felnőtt emberek lévén tudjuk már, hogy mi illik. De nem. Még mindig nem. Ebben az epizódban összeszedtük az idézőjelben kedvenc mondatainkat, amelyektől talán már ti is, de mi már biztosan a falnak megyünk.
57 min
186
31 - Anya fáradt - Vighné Boóc Judittal és Héda...
5 és fél éve vagyok édesanya, és úgy nagyjából 5 éve arra a kérdésre, hogy ’Hogy vagyok?’ – már nem is mondom azt, hogy fáradtan. Ez ugyanis elég hamar az alapállapotom lett – és maradt is, mióta már két gyermekes anyuka vagyok. És úgy látom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Mert egy anyának nincs olyan, hogy leül egy kicsit olvasni, pihenni. Nincs olyan, hogy itt a hétvége és akkor kialudjuk magunkat. Sőt, van, hogy hétfőn úgy érezzük, hogy a hétvégét a munkahelyünkön, munkával fogjuk kipihenni. És akkor még nem is firtattuk azt a kérdést, hogy van-e lehetőségünk ténylegesen pihenni néha, van-e segítségünk, aki legalább néha át tud venni tőlünk ezt azt, hogy tudunk-e úgy nyaralni, hogy az tényleg nyaralás legyen és ne ugyanolyan gyerekfelügyelet, csak egy másik városban, országban. Ebben a részben a vendégünk két bevallottan fáradt édesanya: az 1 évesen is éjjelente legalább 4-szer, de akár 15-ször is ébredő Jojó édesanyja: Vighné Boóc Judit és Héda Veronika, a Gyerekekkel csavargó blog szerzője, akinek a fáradtságáról 3 gyermeke gondoskodik: 9 és 4 éves lányai és lassan 2 éves kisfia.
48 min
187
30 - Teherbeesésem története 1. rész - Salamon ...
Vannak, akiknek simán megy, vannak, akiknek csak sokadszori próbálkozásra jön össze, és vannak olyanok is, akiknek orvosi segítségre van szükségük ahhoz, hogy teherbe essenek. A friss statisztikák szerint évente több száz olyan újszülött jön a világra, akik ezeknek az orvosi módszereknek köszönhetik életüket. A mesterséges megtermékenyítés, mint téma pedig ma már nem tabu, de így is egy-egy személyes történet biztosan sok nőnek adhat erőt. Éppen ezért vendégeink ebben a részben saját szülőségükhöz vezető útjukról mesélnek. Csík Heni, kiadónk, a Marquard Media Mo. Kft. brand menedzsere, a hamarosan 5 éves ikrek: Dani és Dorina anyukája, inszeminációval esett teherbe, Salamon Adrienn, a 4 éves Bibi és hamarosan 1 éves Zakariás anyukája, aki a lombikbébi programig ment, hogy édesanya lehessen.
41 min
188
29 - Bölcsi vagy nem bölcsi? Ez itt a kérdés! Z...
Hogy menjen-e bölcsibe a gyerek vagy ne, egy olyan kérdés, ami súlyos gondolatokat, akár szorongást és görcsöket is okozhat egy édesanya számára. Mert itthon valahogy még mindig él az a vélemény, hogy egy gyereknek minimum 2, de inkább 3 éves koráig az anyja mellett a helye, hogy nem kell neki a társaság, mert ilyenkor még úgysem együtt, hanem inkább egymás mellett játszanak. De a sokszor kéretlen tanácsok is azt mondják, hogy “szaranya” vagy, ha úgy döntesz, vagy ha úgy tudod megoldani az életed, hogy bölcsödébe jár a gyereked. Persze szuper, ha egy anyuka otthon tud és akar maradni és úgy adni meg mindent a gyerekének. De valóban rosszabbul jár az, akinek bölcsibe kell menni? Egyáltalán van-e a témában jó vagy rossz, nem inkább a gyerek és a saját személyiségünket kell megvizsgálni, mielőtt mások mondatai a saját valóságaink fölé kerülnének? A témában beszélgetőtársaink Domján Mia a satnamjoga.hu alapítója, jógaoktató egy két éves kislány Lili anyukája és Záborszky Zsófia az Anyatükör nevű oldal alapítója, pszichológus egy 2 éves kisfiú anyukája.
42 min
189
28 - Az anyatestről Sándor Orsival és Bitay And...
Egy test, ami legalább egyszer az életében már kihordott, táplált egy másik életet. Ami átment a szülés fájdalmán és gyönyörűségén, ami szolgálatot tett anyának és gyermekének. Egy test, ami visszaalakult - vagy nem… ezzel okozva akár lelki és fizikai fájdalmat, könnyeket, önbizalomvesztést. Mi anyukák mások vagyunk, de számos dolog közös bennünk, mint például az, hogy szülés után valamennyiünk teste megváltozik. És ez így természetes. De hogyan viszonyulnak anyák saját, a várandósság és a szülés utáni külsejükhöz? Akik a testükről mesélnek, Sándor Orsi televíziós műsorvezető, modell, egy 5 és egy 6 éves kisfiú anyukája és egy visszatérő vendégünk: Bitay Andi, blogger, egy mindjárt 6 éves kisfiú, Dávid anyukája.
43 min
190
27 - Vezető beosztású anyák élete - Csoknyainé ...
Nagyon nehéz heteken van túl minden dolgozó és nem dolgozó, vállalkozó és alkalmazott édesanya. Ám úgy gondoljuk, hogy kifejezetten nehéz lehetett ez az időszak a vezető pozícióban lévő anyák számára is. Akikről bár azt feltételezzük, hogy könnyű dolguk van, hiszen bébiszitterek, takarítónők és titkárnők tömkelege segít nekik, illetve old meg helyettük nagyon sok dolgot, még ha ez egyébként így is van – de a beszélgetés során erről is mesélnek majd -, a koronavírus járvány idején ők sem vehették igénybe ezeket a segítségeket. Hiszen még a saját szüleinkkel, nagyszüleinkkel sem találkozhattunk az egészségük megóvása érdekében, a kijárási korlátozás, a karantén miatt, nem hogy idegenekkel. De hogyan vezettek hónapokig otthonról egy egész céget, menedzselték a home ovit és a home schoolt és törődtek magukkal, maradtak nők a vezetői, az anyai és a feleség pozíciók mellett? Erről is beszélgetünk két meghívott vendégünkkel: Csoknyainé Gertivel, a magyarországi dm ügyvezetőjével, aki egy 14 éves nagylány édesanyja és Óhidi Zsuzsival, kiadónk, a Marquard Media Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójával, aki a 7 éves Félix édesanyja és a 9 éves Soma édes mostohája.
40 min
191
26 - Mesélj, Apukám! Különkiadás: Bus Istvánnal...
A lányok többnyire – tisztelet persze a kivételnek – babáznak, egész pici koruktól fogva. Ha megkérdezünk akár egy 3-4 éves kislányt, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz, akkor 10-ből 8 azt mondja: anyuka. Bezzeg a fiúk. Ők autóznak, rendőrök, űrhajósok és buszvezetők szeretnének lenni, és például az én kisfiam nemrég azt mondta, hogy neki én leszek a felesége, a kishúga pedig az ő nagy szerelme. Nem tud egyelőre más családban gondolkodni, még a jövőre nézve sem. Nincs is ezzel baj, így vagyunk kitalálva. De aztán mégis eljön a fiúknál, vagyis hát a férfiaknál is, kinél előbb, kinél később az idő, amikor saját családra vágynak, gyermekekre. És aztán apukák lesznek. Minden évben június harmadik vasárnapja apák napja és arra gondoltunk, hogy ez alkalomból ezúttal egy Mesélj, Apukám! Különkiadással jelentkezünk. Vendégeink két édesapa: Bus István, az Apa magazin főszerkesztője, egy 9 éves kislány, Stefi apukája és Zubor Imre, zenész, trombitatanár, egy 2 éves kislány – Emma, és egy 5 éves kisfiú, Máté apukája – talán már kitaláltátok: Rozi férje és gyermekeinek apukája.
42 min
192
25 - "Az elmúlt hónapjaim karanténban, 2 gyerek...
Timi 2 gyermekes édesanya, aki hozzánk hasonlóan az elmúlt heteit, hónapjait karanténban, otthon töltötte. De ő nem úgy, mint a nagy többség - mint mondjuk mi - önkéntes karanténban. Ő megkapta a piros matricát az otthonuk bejáratára, ugyanis Timinél március 21-én igazolták a COVID-19 vírust. A története akkor megjelent az ÉvaMagazin.hu oldalon, ám arra gondoltunk, hogy közel 3 hónap elteltével megkérjük, mesélje el nekünk, hogy volt, hogy van, hogy tényleg olyan durva-e ez a vírus, hogyan élte meg ő ezeket a heteket és hogy érzi magát most. Ezúton is köszönjük Buday-Kollárik Tímeának, hogy elfogadta a meghívásunkat és mesélt nekünk, és nektek is.
37 min
193
24 - Hogyan lehet az idei a család legemlékezet...
A csökkenő tendenciát mutató új koronavírus fertőzöttek miatt jelenleg nem vagyunk karanténban és feloldották a kijárási korlátozást is. Az egészségügyi és higiéniai előírásokat, valamint a javasolt közösségi távolságtartást azért többnyire tartjuk, de 9-12-ig még mindig az idősek vásárolnak, a 65 év alattiak vagy ezen idősáv előtt, vagy utána. Nemrég pedig, amikor megkérdeztük a Famiily.hu olvasóit, hogy készülnek a nyárra, nyaralásra, viszik-e iskolai-óvodai vagy bölcsődei ügyeletbe gyermekeiket, a válaszadók nagyobb százaléka mondta azt, hogy nem készülnek sehova, maradnak otthon, karanténban. De még a gyerekeiket sem tervezik nagyszülőkhöz vinni. A belföldi nyaralástól azonban a már említett szabályok betartásával nem zárkóznak el. Ezért arra gondoltunk, hogy ezúttal beszélgessünk arról, hogy merre és hova mehetünk majd gyerekeinkkel, a családdal a nyáron anélkül, hogy félnünk kelljen a megfertőződéstől. És hogy az idei egy szuper nyár legyen, élményekkel, szép emlékekkel teli, és ne csak a négy fal között üljünk. Hogy igazi szakértők lássanak el minket és titeket is hasznos tanácsokkal, tippekkel, segítségünkre Váradi Zsuzsanna érkezett a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, aki két gyermekes édesanya, és jelenleg egy 4 hónapos babával van otthon. És itt volt velünk velünk Frankó Ágnes anya blogger, a Lábnyomok.hu blog szerzője és a KidsOasis . minősített családbarát szálláshelyek - Nonprofit Kft kreatív és vendégkapcsolati vezetője, aki 3, már nagyobb gyermek anyukája: egy 16 évesé és egy 13 éves ikerpáré.
44 min
194
23 - Jóbarátok - de szülés után is? Olsen Annáv...
Ezt a témát egyszer már feldolgoztuk, ám külön kérésre, személyes okok miatt törölnünk kellett. Viszont soha annyi kommentet, üzenetet nem kaptunk, mint e téma kapcsán, mert a legtöbbeteknek sok negatív élménye, tapasztalata van a témában. Bár szerencsére nem csak negatívak. Ezért úgy döntöttünk, feldolgozzuk még egyszer a témát - de most veletek. Jelentkezhettetek és ezúttal egy olvasónkkal, a kétgyermekes Olsen Annával és a Famiily.hu Tudatos Mamijával, a fenntarthatóság szakértőjével, Földi Barkával beszélgetünk és mesélnek ők, hogyan változott, vagy nem változott nekik a baráti körük azután, hogy anyává váltak.
49 min
195
22 - Hogyan kössük le kütyük nélkül gyermekeink...
Ha a gyerekek tévénézési szokásairól, vagy a tablet és okostelefon nyomkodásról szóló cikkekre keresünk rá, igazából csak és kizárólag olyanokat találunk, amelyek óva intik a szülőket attól, hogy ezekhez az eszközökhöz nyúljanak, bármilyen körülményről is legyen szó. A szülőktől viszont sokszor azt halljuk, hogy nem tudják máshogy megoldani, illetve, hogy ezek a technikai kütyük vagy a mesék nézése annyira az életünk részeivé váltak, hogy kár korlátozni, ilyen a világ. De vajon mi az igazság? És ilyenkor, amikor fél lábbal még a karanténban vagyunk, amikor mi home office-ban, a gyerekek meg otthon vannak velünk, mégis hogyan oldjuk meg a mindennapokat például a tv bekapcsolása nélkül? Beszélgetőpartnereink Horváth Bernadette fotós, a Pár Perc Mese podcast létrehozója, egy 3 éves kislány, Alba Mira édesanyja és Török Csenge pszichológus, a Miniszkóp.hu oldal szerkesztője, a 22 hónapos Samu anyukája, és kismama is, aki júliusra várja második gyermekét.
41 min
196
21 - Így szültem én - 1. rész: Hadas Krisztával...
Bármennyire is úgy indulunk neki, hogy a szüléseknek van egy pontos forgatókönyve, aki már túl van legalább egyen, az tudja, hogy ez nincs így. Ahány szülés, annyi szüléstörténet. Ezért arra gondoltunk, hogy időnként megosztunk érdekes szüléstörténeteket, pozitívat, negatívat, otthonit, kórházit, császárt és természeteset egyaránt. Első alkalommal két olyan mesélőnk van, akik nem csak a maguk szüléstörténeteiről tudnak mesélni, de mivel nap mint nap rengeteg más édesanya történetével is találkoznak, így másokéról is tudnak mesélni. Vendégeink Hadas Kriszta, kétgyermekes édesanya, a Jön a baba! műsor szerkesztő-műsorvezetője és Horváth Melitta, a Natural Baby Birth Instagram oldal megalapítója, szintén két gyermekes anyuka.
52 min
197
20 - Ünnepi Q&A adás - Ti kérdeztetek, mi pedig...
Számunkra is hihetetlen, de ez már a 20. Mesélj, Anyukám! podcast adásunk! Ezért arra gondoltunk, hogy most nem lesznek vendégek, sem fix témánk. Kérdezhettetek minket a különböző közösségi média felületeinken, mi összesítettük a kérdéseket, és ebben az adásban válaszoltunk rá. Miért lett Mesélj, Anyukám! a műsor címe? Volt-e olyan téma, ami kínos volt a számunkra? Lesz-e Mesélj, Apukám? És mit gondolunk a korai bölcsi kezdésről? Melyek a tényleg hasznos dolgok egy babához? És milyen könyvekkel készültünk a gyermekeink érkezésére? Mindenre válaszoltunk, mindenről őszintén meséltünk - ahogyan azt a műsortól már megszokhattátok. Reméljük, a következő 20 adásban is velünk tartotok majd! :) Zenék: Forest by Vlad Gluschenko https://soundcloud.com/vgl9 Creative Commons — Attribution 3.0 Unported — CC BY 3.0 Free Download / Stream: https://bit.ly/forest-vlad-gluschenko Music promoted by Audio Library https://youtu.be/OMjF_LLOiC0 Feel Better by Roa Music https://soundcloud.com/roa_music1031 Creative Commons — Attribution 3.0 Unported — CC BY 3.0 Free Download / Stream: https://bit.ly/feel-better-roa-music Music promoted by Audio Library https://youtu.be/u0dGUeJnB54
48 min
198
19 - Magyar anyák külföldön - a koronavírus jár...
"Magyar anyák külföldön" néven egy külön interjú-sorozat olvasható a Famiily.hu-n, amelyek többségét a Mesélj, Anyukám podcastunk egyik műsorvezetője, Ruttner Kata készített. A sorozatban arról mesélnek az interjúalanyok, hogy milyen anyának lenni egy másik országban, másik kultúrában, milyen a terhesgondozás, a szülés és milyen az életük a családoknak, az anyukáknak és gyermekeiknek a szülés utáni időszakban. Ezen interjúk sikerén felbuzdulva nemrég arra gondoltunk, hogy kéne egy adás, amelyben ilyen, külföldön élő magyar anyukákat kérdeznénk meg, de most nem ezekről a dolgokról, hanem arról, hogy telnek a mindennapjaik most, a koronavírus-járvány ideje alatt. Amerikából, Bostonból a kétgyermekes Gellért Évi, Finnországból pedig a 4 gyermekes Pataricza Dóri mesélt nekünk. Zenék: Forest by Vlad Gluschenko https://soundcloud.com/vgl9 Creative Commons — Attribution 3.0 Unported — CC BY 3.0 Free Download / Stream: https://bit.ly/forest-vlad-gluschenko Music promoted by Audio Library https://youtu.be/OMjF_LLOiC0 Feel Better by Roa Music https://soundcloud.com/roa_music1031 Creative Commons — Attribution 3.0 Unported — CC BY 3.0 Free Download / Stream: https://bit.ly/feel-better-roa-music Music promoted by Audio Library https://youtu.be/u0dGUeJnB54
42 min
199
18 - Egyedülálló anyának lenni járvány idején, ...
Nincs most senki könnyebb, vagy nehezebb helyzetben. Most marha nehéz mindenkinek. Aki karanténban van otthon a gyerekekkel, annak azért nehéz, aki tök egyedül van, annak meg azért. Aki home office-ban dolgozik a gyerekek mellett, annak azért nehéz, aki munka nélkül maradt, annak azért. Akinek agyára megy napi 24 órában a férje, annak azért nehéz, aki elvált, egyedülálló és semmi segítsége, annak azért. Ebben az adásban ez utóbbi kapcsán hívtunk meg vendégül két édesanyát, két elvált, egyedülálló édesanyát, hogy meséljék el, hogy próbálják meg ők túlélni ezt az időszakot. Zorátti Adri és Pataki-Nagy Évi a vendégeink. Zenék: Forest by Vlad Gluschenko https://soundcloud.com/vgl9 Creative Commons — Attribution 3.0 Unported — CC BY 3.0 Free Download / Stream: https://bit.ly/forest-vlad-gluschenko Music promoted by Audio Library https://youtu.be/OMjF_LLOiC0 Feel Better by Roa Music https://soundcloud.com/roa_music1031 Creative Commons — Attribution 3.0 Unported — CC BY 3.0 Free Download / Stream: https://bit.ly/feel-better-roa-music Music promoted by Audio Library https://youtu.be/u0dGUeJnB54
45 min
200
17 - "Ő hisztizik, én ordibálok" - Hogyan NE ne...
Kevés olyan szülő van, aki most ne lenne stresszesebb, és nem lesz napról napra egyre türelmetlenebb, fáradtabb, ingerültebb, szakad el hamarabb nála a cérna, mint egyébként. Teljesen normális, hiszen olyan heteket, hónapokat élünk, ami teljesen eltér a megszokottól. Amihez nem szoktunk hozzá és amire még felkészülni sem tudtunk. "Most az is ordibál, aki egyébként nem szokott" - írtuk egy Famiily.hu-s cikkünkben. A cikkben is és most a podcastban is megerősíti ezt egyik, már visszatérő vendégünknek számító, Tomsits Tímea, az Éva és a Gyereklélek magazinok főszerkesztője, aki pszichológus, valamint maga is édesanya, és aki bevallotta nekünk: ő is került olyan helyzetbe az elmúlt hetekben, hogy emeltebb hangon szólt a lányához. Akárcsak másik vendégünk, a kétgyermekes édesanya, Szabó Sári, aki csokornyakkendő tervező, social media manager, kaligráfus, de most mint újságírót, mint az Apa magazin szerzőjét hívtuk vendégül, hogy meséljen a karantén alatti gyereknevelési módszereiről, a mindennapjaikról. Zenék: Forest by Vlad Gluschenko https://soundcloud.com/vgl9 Creative Commons — Attribution 3.0 Unported — CC BY 3.0 Free Download / Stream: https://bit.ly/forest-vlad-gluschenko Music promoted by Audio Library https://youtu.be/OMjF_LLOiC0 Feel Better by Roa Music https://soundcloud.com/roa_music1031 Creative Commons — Attribution 3.0 Unported — CC BY 3.0 Free Download / Stream: https://bit.ly/feel-better-roa-music Music promoted by Audio Library https://youtu.be/u0dGUeJnB54
55 min