A 80. epizódjához érkezett a Mesélj, Anyukám! , amiről úgy gondoltunk, tökéletes lezárása lehet az új felállásos, avagy a 4 műsorvezetős második évadnak. Ennek apropóján pedig azt találtuk ki, hogy az utolsó egy Q and A, azaz kérdezz-feleek rész lesz. Ti kérdezhettetek minket a különböző platformjainkon, mi pedig igyekszünk a legtöbbetek által feltett és legizgibb kérdéseket megválaszolni. És egy nagy bejelentéssel is készülünk a műsor jövőjét illetően.

Azt mondják, hogy ha gyereked van, a nyaralás gyakorlatilag nem is nyaralás. Csupán egy másik helyen csinálod ugyanazt, amit egész évben: vigyázod és neveled a gyerekeidet. Hogy így gondoljuk-e mi is? Hogyan nyaralunk, mióta gyerekeink vannak? Hova és hogyan készülünk idén nyáron? Erről mesélünk a mai részben, nyolcszemközt: így nyaralunk mi!

Vajon jó anya vagyok, ha gyorsan belenézek pár percre a kedvenc sorozatomba, amikor a gyerkőc éppen nyugodtan eljátszik? Ha ételt rendelek, mert nincs kedvem aznap főzni? Ha nem megyünk ki sétálni, helyette inkább mesét nézünk? Jó anya vagyok, ha néha elmennék meginni egy kávét egyedül vagy babysittert hívnék, hogy kettesben randizhassunk? Az anyai dilemmák már a gyermekünk érkezése előtt ott motoszkálnak bennünk, hiszen teljesen megváltozik minden és immár nekünk kell gondoskodnunk egy kis ember életéről, ami hatalmas felelősségel jár. Nem csoda, hogy a lehető legjobban akarjuk csinálni és akár egészen apró dolgok miatt is rosszul tudjuk magunkat érezni. De miért érezzük úgy, hogy elrontunk valamit, vagy nem vagyunk elég jók? Miért van lelkiismeretfurdalásunk, ha olykor lazítunk a gyeplőn és csak felszabadulva élvezzük az anyaság és a gyermeknevelés mindennapjait? Hogyan állunk mi az anyai lelkiismeret furdalással? Mitől szólal meg az a hang bennünk, ami azt kérdezi: Vajon jó anya vagyok, jól csinálom? Ma erről beszélgetünk Kollár Anna coach-al.

Az én gyerekem biztos nem fog tévét nézni. Azért pláne nem, hogy megihassak egy ültő helyemben, még melegen egy bögre kávét. Természetesen cukrosat se ehet, legalább 3 éves koráig. Babakaját se fogok adni neki, csak olyat, amit magam párolok, főzök és pépesítek. És csak bio-t. Az meg egyenesen kizárt, hogy a mi, vagyis a felnőttek ágyában aludjon! Csak pár fogadalomtétel vagy nevezzük elvnek a sok közül, amit megfogadtunk, hogy mi biztosan nem fogunk csinálni, megengedni a saját gyerekeinknek. Persze, voltak elveim.... Csak hogy aztán megszülettek a gyerekeim – mondják a már rutinos anyukák. Mondtuk mi mi is, akik már csak legyintünk, ha hasonló elvekről hallunk. De mit fogadtunk meg mi? Milyen kőbe vésett elveink voltak, amiket sikerült betartanunk, és mely fogadalmainkat rúgtuk fel a könnyebb mindennapok érdekében? Erről mesélünk ma, nyolcszemközt.

Anyának lenni, anyává válni, gyermeket nevelni, lavírozni a számtalan feladat között, nem könnyű. Tudják ezt az apukák is. De mi a helyzet velük, az apákkal? Az igazság az, hogy apának lenni, apává válni, és apaként gyereket nevelni sem egyszerűbb. Hogy mennyire nem az, arról ebben a részben a Mesélj, Anyukám! műsorvezetőinek férjei: Dóri férje: Takács Áron, Timi férje: Endrész Előd és Rozi férje: Zubor Imre fognak mesélni nektek ebben az apák napi különkiadásban, őszintén, hatszemközt.

Valószínűleg nincs olyan kisgyerekes édesanya, akinek az estéi ne meseolvasással telnének. Így volt ezzel Dr. László Tímea is. Ám az ingatlanjogász édesanya két kislánya után úgy érezte, hogy a meseírás neki is menne. De miről vagy kiről szóljanak a mesék? „Anya, hát rólunk!” Így született meg az ’Olívia, Nonó és Beni kutya’ mesekönyv, ami nem csak a lányokat, de azóta egyre több kisgyereket megbabonázott.

Anya mindent megold. Főz, mos, takarít, gyereket nevel, hol óvodapedagógus, hol szakácsnő, hol anyatigris, hol szexi vadmacska, ha kell, fejlesztő, takarítónő, egy két lábon járó naptár és jegyzetfüzet, és amikor már semmire nem elég a GYED, akkor pénzkereső, dolgozó nő is. De hol van mindezek mögött A szerepek és feladatok mögött a nő? A nő, aki néha kikapcsolódna, énidőzne, olvasna, 3 óránál többet aludna – még akár több részletben is? Aki elmenne néha a barátnőivel kávézni vagy apával kettesben vacsizni? Aki elfárad, aki töltődésre vágyik, aki néha átadná a terhet, vagy legalább osztozna vele picit mással? Miért akarunk mindent egyedül megoldani? Miért olyan nehéz segítséget kérnünk? Miért van lelkiismeretfurdalásunk, ha csak egy órára ott hagyjuk a gyereket apára, amíg elmegyünk futni vagy a fodrászhoz? Neked van segítséged? És kérsz segítséget? Családtagét, barátét? Vagy akár olyanét, akinek fizetni kell? Miért érzed magad ettől rossz anyának és miért vagy pont hogy jobb anya ettől? Ma erről a segítségről és a segítségkérésről beszélgetünk, nyolcszemközt.

„A kisgyereknek a legfontosabb tevékenység a szabad játék.” – mondta dr. Vekerdy Tamás, amivel mi is teljesen egyetértünk. De mivel, mit és hogyan játsszon a gyermek? Milyen a jó játék? Egyedül játsszon, testvérével vagy, szülőkkel? Szükséges, hogy mindig fejlesztő játékokkal játsszon? És miért fontos, hogy néha unatkozzon a gyermek, hogy ne szórakoztassuk őt mindig valamivel, hogy egyedül is megtanuljon játszani? És mindenre hogyan tudjuk megtanítani őt? A mai részben a REGIO JÁTÉK szakértője, Bojti Andrea, kétgyermekes anyuka, klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus érkezett segítségünkre, hogy megválaszolja ezt a sok-sok kérdést.

Az anyukák egyik legnagyobb dilemmája, hogy jól csinálják-e. Jó anya vagyok? Elég jó anya vagyok? Nem rontom el? Milyen hatással lesznek a tetteim, a döntéseim a jövőjére? Milyen gyereket nevelek? Az egészben a legrosszabb, hogy a választ nem is rögtön most kapjuk meg, hogy esetleg korrigáljunk, amíg még időben vagyunk. Hanem majd 20-30 év múlva, amikor gyerekeink már felnőttek lesznek. Szandi nem csak az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb énekesnője, de 3 csodálatos gyermek édesanyja, akik mind fantasztikus emberekké cseperedtek, miközben irigylésre méltó kapcsolatuk van édesanyjukkal is, és egymással is. De hogyan csinálta? Hogyan érte ezt el? Milyen anya volt? Milyen elvek szerint nevelt gyereket? Mennyire volt szigorú vagy épp engedékeny? Nagy megtiszteltetésünkre Szandi eljött hozzánk, méghozzá Blanka lányával, hogy ők maguk meséljenek erről.

Szülőként fontos feladatunk, hogy olvasó gyerekeket neveljünk. Hogy akár már majd tizenévesként előbb fogjon a kezébe egy könyvet, mintsem üljön a gép elé játszani vagy nyomkodja értelmetlen célból a telefonját. És mert az olvasás és a könyvek olyan élményeket adhatnak nekik is, amihez nincs fogható. Illetve mert mindeközben a könyvek tanítják és fejlesztik őket – már egész pici kortól. De mikor és hogyan kezdjünk neki csemeténk és a könyvek közötti jó kapcsolat kialakításának? Melyik életkorban, milyen gyermekkönyvet érdemes beszereznünk? Mire figyeljünk mesekönyv vásárlásakor? Klasszikus vagy kortárs alkotást válasszunk? Miért kiemelten fontos, hogy minden nap olvassunk KÖZÖSEN, együtt a gyermekünkkel? Pláne a járvány miatti maradjotthon időszakban? És hogyan igazodjunk el a mostanában oly színes gyerekkönyv kínálatban? A Bookline együtt olvasunk – gyerekkönyves kampány alkalmából Kövesiné Schmidt Krisztina óvódapedagódussal, mentálhigiénés szakemberrel, pszichodráma asszisztenssel, a Bookline szakértőjével beszélgettünk, aki a mai napig hallgat és olvas meséket a saját magam szórakoztatására és hisz benne, hogy a mese a szimbólumok nyelvén tanítja a gyerekeket megküzdeni az élet nehézségeivel, ezért ő maga szívesen vállal szerepet a mese és a mesélés fontosságának népszerűsítésében.

A legtöbb szülő megfogadja, hogy többek közt a családi harmónia és mi magunk érdekében is, semmin nem fogunk változtatni, csak mert gyerekeink születnek. És ez az otthonukra is igaz lesz. A mi lakásunk nem lesz tele játékokkal. Nem lesznek gyerekrajzok a falra ragasztva. Nem lesz tele játékokkal a fürdőszoba és nem lesznek autós meg pónilovas matricák minden bútorra ragasztva. A Pinterest kompatibilis családi otthon azonban legtöbbünk esetében csak álom. Addig legalábbis biztosan, amíg a gyerekek bele nem lépnek abba a korba, amikor beköltöznek a saját szobájukba és azt „csinosítgatják” saját ízlésüknek megfelelően. Addig viszont maradnak a kisnyuszis éjjeli lámpák, az Elzás takaró a kanapén, a soha el nem fogyó, száradó ruhák látványa és a Minnie egeres étkészlet. Mert ugye van, van, aki csak abból hajlandó inni és enni...

Gyermekem lesz, anya leszek. Olyan sokan képzeljük el az anyaságot a 9 hónap alatt, aztán amikor megszületik a babánk és a kezünkbe adják, rá kell jönnünk, hogy mostantól ennek az apró lénynek az életben tartása a mi feladatunk. Van, akinek megy, mint a karikacsapás, mintha mindig is ezt csinálta volna és van, akiknek kicsit nehezebben megy az összeszokás a babával. Az anyává válás során annyi gyönyörű pillanat van, de lehetnek olykor huppanók is, amiket lehet, hogy éppen nem így képzeltünk el. Olykor elbizonytalanodunk, vagy nem megy minden úgy, ahogy terveztük. Ettől senki sem lesz kevesebb vagy rosszabb édesanya. Mindannyian mások vagyunk, más-más kihívásokkal, feladatokkal, amikor megszületik a gyermekünk. Erről beszélgetünk ma humorosan, de nagyon is őszintén Ráskó Eszter humoristával, aki elárulja milyen volt számára az anyaság első hónapjaiban arra a bizonyos lelki hullámvasútra felülni.

Mennyit híztál a terhesség alatt? Visszahúzódott már a hasad? Lettek csíkjaid? Sikerült visszafogynod? Mikor kezded a fogyókúrát? Tervezed megműttetni a melleidet szoptatás után? Kérdések, amelyek hol jobban, hol kevésbé burkoltan, mégis egy olyan testet és annak átalakulását minősítik, amely egy csodát hoz, vagy hozott nemrég létre. És igen, lehet, hogy ezzel épp a tökéletességét áldoztuk fel. Nem kéne, hogy zavarjon minket, nem kéne, hogy már 2 héttel szülés után úgy nézzünk ki, mint Heidi Klum a Victoria’s Secret divatbemutatón. Teljesen normális, hogy hetek, hónapok, akár évek kellenek ahhoz, hogy visszaszerezzük a régi formánkat. És az is teljesen normális, ha nem ugyanabban a formában kapjuk vissza. Mert a szép test, a szép anyatest, amely 9 hónapig egy magzatnak adott otthont, majd egy gyermeket hozott világra, nem csak vékonyan, feszesen, kockásan, laposan, tigriscsík-mentesen tökéletes. Az úgy tökéletes, ahogy van. Erről beszélgetünk ma két különleges vendéggel: Kulcsár Vajda Enikővel, az Anyatest Projekt alapítójával és Gőbel-Szabó Szandrával, a Szeretest projekt egyik tagjával.

Bár egyre többen szülnek otthon, ma mégis ritkaságnak számít, ha valaki bábával, dúlával, otthon, családja, szerettei körében szül. Míg régen: nagyanyáink, dédanyáink idejében teljesen szokványos volt mindez. Manapság a nagyjából éves szinten kilencvenezer babából csupán pár száz látja meg a napvilágot otthon. Akik pedig a kórház falai között születnek, azoknak 40%-a születik császármetszéssel. Arról nem is beszélve, hogy hányan élik meg a napot, amely életük egyik legszebb napjának kellene lennie, traumaként. Ezt pedig a számtalan nehézséggel és kihívással járó 6 hetes, sok esetben igen magányos gyermekágyi időszak követ. Nem kevésszer szülés utáni depresszióval. De nem volt ez mindig így. Mai vendégünk Miskovics-Kobza Zsuzsanna Meső, perinatális családtámogató, akivel arról beszélgetünk, hogyan is lehet a modern, számunkra megszokott módokon kívül felkészülni egy szülésre testileg és lelkileg, hogyan lehet életet adni egy babának, majd segítséggel túlélni az első heteket, hónapokat.

Húszat ütött az óra, térjünk mi is nyugovóra. Máris csak még leszedem az asztalt, bepakolok a mosogatógépbe, kiteregetek. Leviszem a kutyát sétálni. Tekerek öt kilométert a szobabiciklin. Összeszedem a nappaliban hagyott legókat. Visszateszem a plüssállat hadsereget a tárolóba. Nyugovóra? Végre elaludtak a gyerekek, úgyhogy most betestápolózhatom a testüket, és a telefonom fényénél levághatom a körmüket. Előkészítem a holnapi ruhácskáikat, két szettet is, hogy biztosan tudjanak majd választani. Bepakolok a táskákba és letisztítom a cipellőket. Meg kell írnom egy cikket. Holnap dél a leadási határidő. Be kell időzítenem egy tucat Facebook és Instagram posztot. Öt olvasatlan email várja, hogy megválaszoljam őket. Ki kellene állítanom egy számlát, ezt a másik kettőt meg át kellene utalnom. Engedek egy hatalmas kád habos vizet, gyújtok három mécsest, elindítok egy vezetett meditációt, mert a saját gondolataimat sem hallom. Aztán olvasnék két fejezetet a könyvből, amit már két hete elkezdtem. Hajat szeretnék mosni. Egy hete készülök epilálni. Készítenék egy szolid manikűrt is. Nyílik a dugi csokoládékat rejtő fiók, pukkannak a palackok, csörrennek a boros poharak. Aludni? Bújjunk össze a kanapén, nézzünk meg egy filmet. Tudod azt, amit régen is úgy szerettünk. Vagy indítsuk el a most legnépszerűbb sorozatot és daráljuk le egy éjszaka alatt az egészet. Vagy ne indítsunk el semmit, csak élvezzük egy mást társaságát. Ha érted mire gondolok… A sor végeláthatatlan. Amint elcsendesedik a ház, beindul Anya titkos élete. Az, amire délután fél négy óta várt. Az, amiről a gyerekei mit sem sejtenek. Erről beszélgetünk ma nyolcszemközt.

Biztosan sokan ismeritek a mondást, hogy "szeretnék úgy aludni, mint egy kisbaba". Nos, én inkább szeretnék úgy aludni, mint a férjem, aki reggelente halálos nyugalommal és mosolyogva mondja, mikor rám tekint, hogy "milyen szép esténk volt, alig ébredt a gyerek!" Hasfájás, fogzás, szeparációs szorongás, oltások, betegségek, frontok és növekedési ugrás, később pedig a rémálmok, a pisilni kell, a szomjas vagyok és társaik. Mindig akad valami, amiért mozgalmasak az éjszakák egy anya számára. És ami miatt szépen lassan megtanuljuk, hogy szinte minimális alvással és annál több kávéval bizony túl lehet élni egy napot. De mivel érdemes felfrissíteni magunkat egy nehéz éjjel után? Milyen praktikákat alkalmazunk mi, hogy ne csak zombi üzemmódban éljünk túl egy napot, hanem fáradtan is anyák, nők és feleségek legyünk nap, mint nap!

A féltékenység érzése egy teljesen természetes, születésünk óta velünk lévő életösztönünk. Szerepe a fajfenntartás kapcsán létszükséges, a természetes versengés kapcsán lép életbe. A féltékenységnek számos fajtáját ismerjük. Szerelmi féltékenységgel például szinte már mindannyian találkoztunk, melynek alapja az önbecsülés sérülése vagy a csalódottságtól való félelem lehet. De mi a helyzet a testvérek közötti féltékenységgel? Milyen érzések gyötrik a gyermeket, ha például testvére születik? Hogyan tudjuk segíteni a lelkét, hogy feldolgozza a változásokat? Mit tehetünk mi anyaként, hogy könnyen kezelje a gyermekünk a féltékenység érzését? Erről beszélgetünk a mai napon Bojti Andrea gyermekpszichológussal.

Ha együtt alszunk a gyerekkel az a baj, ha külön alszunk, az a baj. Ha egy szobában alszunk vele az a baj, de ha külön szobában, akkor meg az a baj. Számtalan olyan téma van az anyukák körében, ami garantáltan vitát tud elindítani a véleménykülönbségek miatt. Ilyen az együtt alvás kontra külön alvás kérdése is. Aludjunk-e együtt a gyerekkel? Mikortól? Meddig? Egy ágyban aludjon velünk? Vagy csak az ágyunk mellett? Ha velünk alszik picinek, akkor örökké ott is marad? És ha nem alszik velünk, akkor az egyenlő azzal, hogy rossz anyák vagyunk? A mai részben ennek járunk utána.

Első hullám, második hullám, harmadik hullám. Egy éve gyökeresen megváltozott az életünk. A COVID-19 járvány és az abból eredő karantén, kifordította sarkaiból a világunk. A bezártság, a távolságtartás, a korlátozások, a maszkos, arcnélküli embertársak látványa, lassan megszokottá válik mindannyiunknak. Tudjuk, hogy a kijárási tilalom a járvány terjedésének lassítása, megállítása érdekében történik, azonban egyre erősebben érezhető a negatív hatása: az elzártság, a magány, az egyedüllét, a gyermekek ellátása, otthoni oktatása, hatalmas pszichikai terhet jelent a szülők számára. Sokszor érezzük azt, hogy nem bírjuk tovább, hogy elfáradtunk. Pihenni szeretnénk és nem csak szünetet tartani egy-egy óra erejéig. A hosszútávú érzelmi megterhelés, a mindennapos stresszhatások mentális kimerüléshez vezetnek. A kiégés veszélye fenyeget minket. Igen, minket is, épp úgy ahogy bármely szülőt. Sokáig talán szégyelltük az ezekből fakadó gondolatainkat, óvatosan fogalmaztunk még egymás között is a bennünk lévő feszültségről vagy a kiborulásainkról. A mai adásban azonban őszintén, tabuk nélkül beszélgetünk. Nyolcszemközt.

Nem lepődnénk meg, ha gyereknevelés és anyaság témakörökben a legtöbb keresés a Google-ben a ’hiszti’, ’hisztikezelés’ vagy a ’tippek hiszti ellen’ szavakra érkezett volna. Már csak azért sem, mert az elmúlt pár évben mi magunk is nem egyszer kerestünk rá ezekre kétségbeesésünkben. Szoptatni, hozzátáplálni, éjszakázni, nem aludni, fogzást túlélni, cumiról leszoktatni, szobatisztaságra nevelni – talán mindezek együtt sem olyan idegörlőek, mint amikor imádott, cuki kis totyogónk belép a dackorszakba és határozatlan ideig, de jó pár hónapig biztosan értelmetlen, indokolatlan, megmagyarázhatatlan és váratlan hisztik nehezítik meg a mindennapjainkat. Félbetörted a banánt? Belenyaltál a majdnem lecsöpögő fagyiba? Piros pólót adtál rá? Nem piros pólót adtál rá? Ránéztél? Nem néztél rá? A pokol bárhol és bármikor elszabadulhat, a hiszti bármikor kitörthet. Az úttest közepén, a supermarketben, a játszótéren, az orvosi rendelőben, a kocsiban és természetesen otthon is. De mit tehet a szülő, ha hisztizik a gyerek? Mi áll egyáltalán a hisztik mögött? Hogyan csökkenthetjük le a hisztik számát vagy rövidíthetjük le az idejüket? És hogyan éljük túl a hisztis dackorszakot mi, szülők ép ésszel, gyakorlatilag napi idegösszeroppanások nélkül? Bojti Andrea gyermekpszichológus válaszolja meg a kérdéseinket és lát el minket tanácsaival!

Külön kassza vagy közös kassza? Jó, de kinek a pénze? A tiéd? Az enyém? A miénk? Ki mit fizet? Tabu téma, nem szeretünk róla beszélni, de közben meg ha szóba kerül, mindenkinek megered a nyelve. Mindenki máshogy csinálja, mindenki úgy, ahogy neki jó. De ki, hogy csinálja? Miért pont úgy? Kinek mi vált be? A családi kassza témát járjuk körül most nagyon alaposan és őszintén – nyolcszemközt.

Az ÉvaMagazin.hu-nak adott interjújában arról mesélt, hogy rocksztárság ide vagy oda, neki nincs házvezetőnője. Pásztor Anna főz, mos, takarít, gyereket nevel, közben próbál dolgozni, nő maradni, barátnő lenni. Él bennünk egy sok szempontból téves elképzelés arról, hogyan is él, hogyan is telnek a mindennapjai egy hírességnek, méghozzá egy híres nőnek, egy rocksztár édesanyának Magyarországon. De Anna eljött hozzánk, hogy őszintén, TABU-k nélkül meséljen arról: milyen is a rocksztár anyaság, hogyan telnek a mindennapjai, és hogyan, mivel próbál meg töltődni, vagy ahogy ő mondja: jutifalatokat dobálni saját magának.

A zárt Facebook csoportunkban gyakran kérdezünk meg titeket, hogy mit szeretnétek, miről beszélgessünk. Legutóbb egy nagyon érdekes témát dobtatok be: segíteni választ találni a következő kérdésre azután, hogy életet adtunk első gyermekünknek: Ki vagyok én? Ezúttal S. Tóth Márta coach-csal fogunk beszélgetni arról, hogyan találjuk meg újra önmagunkat szülés után.

Amikor megszületik a gyermekünk és anyává válunk, rózsaszín felhőben és babaillattól mámorosan élünk meg minden napot. Ahogy cseperedik a gyermekünk, büszkeséggel telve nézzük, mennyire ügyes és milyen sokat fejlődik. Majd szépen lassan rájövünk, hogy akadnak bőven kihívások és nehéz napok is anyai létünk során. Sőt akadnak olyanok, amikor nem napsugaras minden pillanat. Van, amit nem mondanak el előre az anyaságról. Hogy lesznek fárasztó, sőt olykor idegőrlő napok. Amikor aggódunk vagy félünk, amikor a gyermekünk próbára teszi a türelmünket és kitartásunkat, vagy amikor úgy érezzük, nem vagyunk jó anyák. Amikor rácsodálkozunk, hogy ezt miért nem mondta el senki sem az anyaságról korábban? Vagy amikor vennünk kell egy jó nagy levegőt vagy forró fürdőt, hogy folytatni tudjuk tovább? Amikor titokban sírunk a fürdőszobában és úgy érezzük nem bírjuk tovább. És ezek lehet, hogy azok a pillanatok, amit nem igazán szeretnénk, hogy az anyasággal együtt járjon vagy legalábbis nem számítottunk rá, hogy lesz részünk ilyenekben is. Ebben a részben ezekről a pillanatokról fogunk beszélgetni őszintén és tabuk nélkül.

Miután édesanyává válunk, a munkahelyi feladatokat felváltja a babáról való gondoskodás: az etetés, az altatás, a pelenkázás, később pedig a játékok folytonos pakolása, a hinta lökdösése, a kismotor után szaladgálás és a végeláthatatlan meseolvasások. Az anyák többségénél azonban előbb vagy utóbb eljön az az idő, amikor vágynak vissza a munka világába. Amikor elkezd hiányozni a felnőtt társaság és Bogyót, meg Babócát szívesen visszacserélnék egy hétfő reggeli meetingre. Aztán léteznek olyan anyák is, akik annyira szeretik a munkájukat, hogy el sem tudnák képzelni, hogy évekig a homokozó szélén üljenek, hiszen a munkájuk teljes egészében az identitásuk része, ugyanakkor a gyerekvállalásra sem mondanának nemet. Karrier vagy család? Család vagy karrier? Lehet, illetve kell egyáltalán választani? Hogyan lehet a két területet egyensúlyban tartani? Erről beszélünk ma nyolcszemközt.