Ismerjétek meg a méltatlanul elfeledett zambiai űrprogramot! A '60-as években frissen függetlenné vált országban ugyanis nem kisebb célt tűztek ki, mint a Mars meghódítását. Ha kíváncsiak vagytok, hogy hogyan képezték ki az asztronautákat kötélhintán és hordókban vagy miért akartak macskákat vinni a Marsra, hallgassátok meg az adást!
27 min
127
Karácsony a lövészárkokban - E39
Karácsony környékén mindenkiben felerősödik a szeretet, béke, összetartozás utáni vágy. Nem volt ez másként 1914 decemberében, a frontvonalak lövészárkaiban sem. Fáradt, kimerült katonák lapultak a saras árkokban, akik már nagyon vágytak haza szeretteikhez.
Karácsony napján aztán megtörtént a csoda - az ellenséges csapatok katonái óvatosan előbújtak rejtekhelyeikről és beszédbe elegyedtek egymással.
Egy embertelen háború emberi története - tartsatok velünk ma is!
48 min
128
A nagy pénzhamisítás - E38
1928-ban a sajtó egy pénzhamisítási ügytől volt hangos; egy vajdasági tanító lebukott, amikor hamis százdinárossal fizetett egy boltban. Mik voltak az ügy előzményei, kik voltak az Ébredő Magyarok és mi volt a szerepe Teleki Pálnak egy korábbi pénzhamisítási botrányban? Az adásból mindez kiderül!
41 min
129
A Kon-Tiki expedíció - tutajjal a Csendes-óceán...
Gondolkodtatok néha azon, hogy a távoli szigeteken élő népek hogyan kerültek a lakóhelyükre?
Egy norvég tudós egyre biztosabbá vált abban, hogy Francia Polinézia lakói a 8000 km-re lévő Dél-Amerikából érkeztek a szigetekre 600 évvel korábban. Ezt azonban senki nem hitte el neki, hiszen ez azt jelentette volna, hogy az akkor élt emberek kezdetleges eszközökkel átszelték a Csendes-óceánt, ez pedig igen valószínűtlennek tűnt.
Heyerdahl azonban kitartott az elméletet mellett, és elhatározta, hogy bebizonyítja: lehetséges tutajon átszelni Földünk legnagyobb óceánját.
Tartsatok velünk az izgalmas expedícióban!
59 min
130
A vízihulla, aki átverte a nácikat - E36
A második világháborúban sok technikai újdonságot bevetettek, például az Enigmát, a V2-t és az atombombát - de talán még ezeknél is meglepőbb "eszközhöz" fordultak a britek! Két ügynök ugyanis azt vette a fejébe, hogy egy holttestet használnak fel annak érdekében, hogy eltereljék az ellenség figyelmét a szicíliai partraszállásról. Hogy sikerült-e? Hallgassátok meg a rendkívüli akció történetét!
60 min
131
Aki elment, majd visszatért... vagy mégsem? - E35
Egy nap egy férfi úgy döntött, hogy elhagyja a falut, ahol él. Senkinek sem szólt erről, csendben összepakolt pár holmit, majd hátrahagyva feleségét, gyermekét, szüleit és barátait, hirtelen távozott. Nyolc év múlva bukkant fel újra, rokonai és felesége nagy örömére. Az élet folytatódott tovább, egy idő után azonban felmerült a gyanú, hogy a hazatért férfi talán nem is az, akinek mondja magát...
45 min
132
Az 56-os forradalom... és a koreaiak? - E34
Talán nem gondoltátok volna, hogy az '56-os forradalom hatásai Észak-Koreáig és Dél-Koreáig is elértek. Ebben az időben Magyarország baráti kapcsolatban állt a kommunista Észak-Koreával, és kb. 1000 észak-koreai diák tanult nálunk, közülük többen részt vettek a budapesti utcai harcokban. Dél-Koreában egy féldiktatórikus rezsim volt hatalmon, ami ellen a lakosság egyre elszántabban lázadozott. És hogy mi hozta lázba a dél-korei diákságot az egyik egyetemen és hogyan fogadta Észak-Korea a budapesti forradalom hírét? Az adásunkból kiderül!
43 min
133
Szökés Alcatrazból - E33
1962-ben három rab megszökött Amerika legszigorúbban őrzött börtönéből, az Alcatraz szigetéről, amit addig lehetetlennek véltek a hatóságok. Az eset után a biztonsági szolgálatok váltig állították, hogy a szökevények biztosan belefulladtak a tengerbe... De mégsem ez történt?
Adásunkban bemutatjuk a rettegett börtönt és a szigetet, valamint a szökés előkészítését és megvalósítását. Tartsatok velünk ebben az izgalmas történetben!
65 min
134
Afganisztán - az elmúlt fél évszázad viharai - E32
Az elmúlt időszakban Afganisztán a nemzetközi figyelem középpontjába került. Az amerikai katonák kivonulása után újra a tálibok vették át a hatalmat. Az aggasztó események késztettek minket arra, hogy áttekintsük, hogy mik is történtek az elmúlt 40 évben az országban, kik és hogyan próbáltak meg uralomra törni a szétszabdalt földön, milyen is az afgán társadalom, milyen problémákkal kellett szembenézniük az amerikai katonáknak 2001-től.
82 min
135
Kém volt-e Mata Hari? - E31
Honnan jött Mata Hari? Hogyan vált belőle Európa-szerte híres táncosnő? Mi volt a sikere titka? Valóban kémkedett az I. világháború alatt? Mi áll a kémhistória mögött? Nos, ha meghallgatjátok az adást, mindezekre fény derül!
82 min
136
Holodomor - éhhalál Ukrajnában - E30
1932-33 az ukrán történelem egyik legsötétebb időszaka. A Szovjetunió tagállamaként Ukrajna alá volt rendelve Sztálin rendelkezéseinek. A kommunista diktátor elrendelte a gazdaságok kolhozosítását és a gabonatermés kötelező beszolgáltatását. Tízezrével küldték az ukrán vidékre a szovjet hatalom embereit, hogy könyörtelenül behajtsák a parasztságon az előírt gabonamennyiségeket. A bolsevikok az ukránoktól minden élelmüket elvették, a padlásokat is lesöpörték elrejtett élelem után kutatva. Akiket kikiáltottak kuláknak, vagyis a rendszer ellenségeinek, azokat deportálták vagy kivégezték. Az embereknek nem maradt élelmük. Mindennapos volt az utcán a halottak látványa. Az éhínségben becslések szerint kb. 4 millió ember vesztette életét Ukrajnában.
FIGYELEM: egyesek számára felkavaró lehet a tartalom.
82 min
137
Hasfelmetsző Jack (18+) - E29
Az 1800-as évek végén kegyetlen gyilkossági hullám tartotta lázban London lakosságát. Az East Endhez tartozó Whitechapel városrészben egy rejtélyes gyilkos sokkolóan kegyetlen módszerrel szedte áldozatait. A rendőrség tehetetlen volt, az emberek rettegtek. Mindeközben a gyilkos vérfagyasztó leveleket küldözgetett...
Tartsatok velünk e hátborzongató történet megismerésében!
60 min
138
Szexualitás a náci Németországban - E28
A náci vezetés az élet minden területét igyekezett leuralni a Harmadik Birodalomban - nem volt kivétel ezalól a szexualitás sem. A népesség drasztikus csökkenése miatt komoly demográfiai problémával nézett szembe az ország. Ahogy sejthetitek, Hitler az árja "fajjal" akarta benépesíteni birodalmát, ennek érdekében pedig drasztikus intézkedéseket hozott meg...
59 min
139
Szökés Észak-Koreából - E27
Mostani epizódunkban Észak-Koreába látogatunk el. Kicsit vissza is megyünk az időben, oda, ahol még a jelenlegi diktátor apja, Kim Dzsongil vezette az országot. Egy magas beosztásban lévő ember, akinek többek között az volt a feladata, hogy dél-koreai híreket hamisítson és a rezsimet éltesse, egy nap megdöbbentő felfedezést tett a könyvtárban, mely akkora hatással volt rá, hogy eltökélte: megszökik Észak-Koreából.
Azonban ahogy ezt sejthetitek, a diktatúra alatt szenvedő országot nem lehet egykönnyen elhagyni.
Tartsatok velünk, kísérjük el főhősünket a veszélyes szökésben!
74 min
140
Jazz, a hidegháború titkos fegyvere - E26
A hidegháború feszült időszakában az USA mint titkos fegyvert vetette be a jazz zenét.
Afro-amerikai jazz zenészek indultak turnézni Kelet-Európába, a Szovjetunióba, a Közel-Keletre és Afrikába, hogy a műfajt és ezzel együtt az amerikai kultúrát népszerűsítsék.
A művészek a koncertek során Amerikát képviselték, miközben hazájukban még a feketék faji alapú megkülönböztetése ellen folyt a harc.
A Szovjetunió nem nézte jól szemmel a nyugati zene terjedését, "ellenfélként" a klasszikus zenét és az orosz balettot állította hadba.
Hogy mennyire volt sikeres a jazzel vívott kultúrháború? Adásunkból kiderül. ;)
Ha pedig kedvet kaptatok egy jó jazzkoncerthez, ajánljuk az alábbi online zenei fesztivált: https://budapestritmo.hu/
41 min
141
Drakula: Mítosz és valóság - E25
Ha meghallod a nevet, "Drakula", ki jut eszedbe elsőre? Egy XV. századi nemes, aki elszántan harcolt a török ellen? Vagy egy fekete köpenyes alak, aki képes denevérré változni és vérrel táplálkozik? Adásunkban bemutatjuk az embert, aki a vámpírmítosz mögött áll - és akinek az élete legalább annyira érdekes és véres, mint egy rémisztő vámpíros történet!
32 min
142
Gyilkossághullám az olajmágnás indiánok földjén...
Az 1920-as években egy gyilkossági hullám söpört végig a dúsgazdag oszázs indiánok földjein. Korábban az Egyesült Államok vezetése egy kietlen, kopár vidékre száműzte az oszázs indiánokat, később azonban kiderült, hogy olaj van a föld alatt. Az indiánok gyorsan meggazdagodtak, a vagyonukra pedig sokaknak fájt a foguk…
Egyre szaporodtak a rejtélyes halálesetek, míg végül színre lépett a központi nyomozóiroda - az FBI elődje.
Tartsatok velünk az izgalmas nyomozásban!
43 min
143
Az ellenálló, aki bejutott Auschwitzba - E23
Mostani adásunkban egy bátor lengyel hazafit ismerhetünk meg, aki az ellenálló mozgalom tagjaként bejuttatta magát az auschwitzi táborba, hogy onnan küldjön jelentéseket és megszervezze az ottani ellenállást. Witold Pilecki több alkalommal is kockáztatta az életet a hazájáért, neve mégis csak a rendszerváltás után lett ismert.
56 min
144
Magellán, aki nem kerülte meg a Földet - E22
Habár Magellánhoz kötjük a Föld első megkerülését, ő maga csak az út feléig jutott el. Az expedíció során minden olyan dolog megtörtént, ami egy vérbeli hajós- vagy kalóztörténetben megtörténhet: volt lázadás, lakatlan sziget, kannibálok, éhezések és viharok. Hallgassátok meg adásunkat, hogy megismerjétek Magellánnak és társainak izgalmas történetét.
62 min
145
Gyermekvédelmi akció a világháborúk után - E21
Az I. világháború után a Gyermekvédő Liga az árva, elszegényedett és éhező gyerekek tömegét utaztatta ki Nyugat-Európába, ahol néhány hónap alatt testileg lelkileg erőre kaptak és úgy tértek vissza Magyarországra. Az akció keretében 1920 és 1930 között több mint 60.000 gyerek vett részt, mostani adásunkban az ő történetüket meséljük el.
41 min
146
Rudolf trónörökös rejtélyes halála - E20
1889. január 30-án Rudolf trónörökös, Ferenc József császár egyetlen fia és az Osztrák-Magyar Monarchia trónjának várományosa rejtélyes módon életét veszítette. A korabeli tanúvallomások és a szemtanúk beszámolói számos helyen ellentmondanak egymásnak, a rendelkezésre álló ügyiratot a császári udvar és titkosrendőrség pedig megpróbálta eltüntetni. Mik vezettek a tragédiához és milyen elméletek léteznek a haláleset kapcsán, ezekről beszélgetünk legújabb adásunkban.
61 min
147
Az atombomba - Hirosima és Nagaszaki (2. rész) ...
Folytatjuk az első atombomba történetét. A sikeres teszt után egy hadihajó szállította a bomba alkatrészeit Tinian szigetére, ahol az akkori legnagyobb amerikai katonai légibázis működött. 1945 augusztus 6-án hajtották végre az amerikaiak a világ első atombomba-támadását; ledobták a bombát Hirosima városára.
Az adásban bemutatjuk a bombázás előkészületeit, a támadást és a szörnyű pusztítást, valamint morális kérdésekre is keressük a válaszokat.
80 min
148
Az atombomba - Az első teszt (1. rész) - E18
1945. július 16-án tesztelték az első atombombát, három héttel később pedig már be is vetették Hirosimában. A sikeres tesztig vezető út egyáltalán nem volt zökkenőmentes, ráadásul magyar tudósoknak is igen nagy szerepe volt abban, hogy idáig eljutottak az amerikaiak. Legfrissebb adásunkban az akkori politikai helyzetről, az USA motivációiról és magáról a tesztről beszélgetünk. Tartsatok velünk ismét!
37 min
149
A Moszad titkos mentőakciója - E17
A '80-as évek elején az izraeli titkosszolgálat, a Moszad egy különleges és roppant veszélyes küldetés során 12.000 fekete zsidó embert menekített ki Szudánból Izraelbe. Az akció fedősztorijaként egy luxusüdülőt működtettek Szudánban, a Vörös-tenger partján. Az ügynökök napközben a mit sem sejtő turisták kényelméről és szórakozásáról gondoskodtak, éjjel pedig a menekülteket csempészték ki az országból. Mostani adásunkban ezt az izgalmas akciót mutatjuk be nektek.
59 min
150
Mítosz és valóság: Robin Hood - E16
Robin Hoodról már mindenki hallott. Ő az a legendás hős, aki kitűnően bánt az íjjal, barátjával, Little John-nal bujkált a Sherwoodi erdőben, a gazdagokat cselesen kifosztotta, a pénzt pedig szétosztotta a szegények között... Vagy lehet, hogy nem így történt? Létezett egyáltalán Robin Hood? Ha igen, akkor mi igaz az általunk ismert legendákból? Mostani adásunkban ezeknek járunk utána.